Lapkombinációk 3. rész (Szerencsekerék, Erő, Akasztott, Halál, Mérték, Ördög )

  A Lapkombinációk című bejegyzés 3. része. Lapkombinációk  Kathleen Mccormack: A megfejtett tarot című könyvéből. Jó gondolatébresztők, de kártyaolvasáskor természetesen a saját megérzéseinkre és értelmezésünkre kell hagyatkoznunk.

A Szerencsekerék

 Ha a Mágus, a Remete, a Pápanő vagy a Világ tűnik fel mellette, az a tartós jó szerencsét jelzi.

 

Ha a Mágus mellett áll, izgalmas változásokra lehet számítani szakmai téren, vagy a lakással, illetve életúttal kapcsolatban.






Ha a Világgal együtt tűnik fel, sikeresen előkerülnek a rejtett tényezők.






A Pápanő melletti elhelyezkedés művészeti vagy tudományos területen aratott diadalra utal.






Ha a Diadalszekér áll a Szerencsekerék mellett, az győzelmet jelent.






Az Erő

Ez a lap olyan erős, hogy az egész jóslatot befolyásolja.


Ha a Halál követi az betegségre utal - a megbetegedés súlyos, de nem végzetes.






Ha a Halál az Erő előtt áll, akkor valami váratlanul véget ér, ha mindkét lap fordított helyzetben van, akkor halvány esély mutatkozik a menekülésre.






Ha az Erő a Szerencsekerék előtt áll, a jelentős erőfeszítéseket siker koronázza. Ha a Szerencsekerék áll előbb, az a jövő megpróbáltatásai során tanúsított nagy erőre utal.





Az Akasztott


Az egymás mellett álló Akasztott ember és a Mérték csalást, hamis ígéreteket és határozatlanságot jelent.






Az Akasztott és a Halál komoly áldozatra, vagy őszinte megbánásra utal.






Ha az Ördög ezzel a lappal együtt tűnik fel, olyan kapcsolatra, szövetségre vagy házasságra utal, amelyben az egyik partner nagy áldozatot hoz, hogy elnyerje a másik megelégedését, az önző félnek viszont fel kell készülnie arra, hogy többet nyújtson.




A Halál

Ez a lap változásokra utal mind országos, mind személyes szinten.


Ha a Torony mellett tűnik fel, valamilyen katasztrófát, vagy krízist jelent, de ha a Torony fordított helyzetben mutatkozik, akkor van némi esély a balsors elkerülésére.






Ha a Halál követi a Világot, az egy ország egyik vezetőjének bukását, vagy világméretű járványt jelent.






Ha a Halál a Szeretők után áll, az egy házasság vagy szerelmi kapcsolat végét jelenti.





Mérték

Ha a lapot az Igazság követi, az hosszadalmas pereskedést jelent, amelynek a végén győz a jog és az igazság. 

Ha az Igazság a Mérték előtt áll, késedelemre, esetleg az eljárás megszüntetésére lehet számítani.

Ha azonban a fordított helyzetben lévő Mértéket követi az Igazság, az a tétovázás végét jelenti.




Amikor a Mérték a Szeretők mellett áll, az határozatlanságra utal.

A fordított Szeretők azt jelenti, hogy a partnere megcsalja a kérdezőt.





A Ördög



Ha egy kirakásban a Pápa és az Ördög egyaránt feltűnik, kioltják egymás jelentését, és a körülöttük lévő kártyák határozzák meg az értelmezés végeredményét.






Ha az Ördög megelőzi a Császárt, az országos tiltakozásra utal, ha a Császár áll előbb az azt jelenti, hogy tekintélyes vezetőt veszély fenyeget.






Ha az Ördög megelőzi az Igazságot, akkor a kérdező peres ügyben balsikerre számíthat, de ha az Igazság áll előbb, a vád hamisnak bizonyul.






Lapkombinációk (Bolond,Bűvész,Pápanő,Császárnő,Császár)

Lapkombinációk 2. rész (Pápa,Szeretők,Diadalszekér,Igazság,Remete)

Lapkombinációk 4. rész ( Torony, Csillag, Hold, Nap, Ítélet, Világ )






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy arkánum lapjai: X. A SZERENCSE KEREKE

A nagy arkánum lapjai: XIX. A NAP

A tarot szimbólumai - számok (kis arkánum)